2010.08.17. 17:43, Taczman Andrea
„Lengyel, magyar két jó barát …”
Gyalogos zarándoklat Égi Édesanyánkhoz Czestochowaba
2010. augusztus 5-én közel 50 főnyi lelkes magyar csoport indult útnak Galgahévízről Lengyelország felé. Ennek a csoportnak volt boldog résztvevője hét jászberényi fiatal és a jászberényi Nagyboldogasszony Főplébánia káplánja, Kovács Tamás atya. A magyar zarándokokat a Galgahévízen papi szolgálatot teljesítő, lengyel származású Szaniszló atya vezette. Buszos utunk először Bielsko-Bialaba vezetett, ahonnan másnap szentmise és püspöki áldás után több száz lengyel zarándokkal együtt egy maroknyi csoportként vágtunk neki a kb. 160 km-es útnak, hogy az út végén találkozhassunk Égi Édesanyánkkal.
Gyalogos zarándoklatunk hat napig tartott, mely során igyekeztünk minél inkább egy testvéri közösséget alkotni és a felebaráti szeretetet gyakorolni. Ezt a közösséget nem csupán a megpróbáltatások és a lábfájdalmak tartották össze. Utunk nem egy teljesítménytúra volt, melynek lényege napi több ezer lépés megtétele volt, hanem sokkal inkább egy hitből fakadó együttlét, melynek során „lelki kilométereket” tettünk meg: óriási távolságokat Isten felé, embertársaink, és saját magunk felé. Zarándoklatunk tehát egy lelki megtisztulás volt és egyben elszakadás a hétköznapoktól, hiszen felvállaltuk a napi gyaloglást, az egyszerű körülményeket és lemondtunk a televízióról, számítógépről, alkoholról stb., hogy mindezeket felajánljuk egymásért, magunkért és a szívünkben megfogalmazott szándékokért.
Lépéseink egymásutánja cseppet sem volt egyhangú, mert útközben lehetőség volt az egymással való beszélgetésre, sokszor dalra fakadtunk, táncoltunk, imádkoztunk, hogy ezzel is dicsőítsük Istent és lelkileg felkészüljünk a Szűzanyánkkal való találkozásra. Szaniszló atya mindennapi élvezetes előadásai segítettek számunkra elmélyíteni a kapcsolatok fontosságát: kapcsolatunkat Istennel, mint Mennyei Atyával, földi szüleinkkel és embertársainkkal. A gyalogos zarándoklat napjainak legfelemelőbb érzése a közös reggeli szentmise volt, amely alapvetően lengyel nyelven folyt, de az evangéliumot mindig hallhattuk magyarul is. Délutánonként pedig a rózsafüzér imádságban magyarok és lengyelek együtt kulcsolták imára kezüket, hogy Égi Édesanyjukat köszöntsék.
Utunk festői tájakon és csodás kis falvakon keresztül vezetett. Útközben a lengyel családok nem egyszer a kapu ajtajában állva vártak minket és kezünkbe nyújtottak egy-egy pohár hűsítő vizet. Az egyes megállóknál, ahol új erőt meríthettünk további utunkhoz, betértünk a templomba, hogy hálát adjunk eddigi utunkért. Itt is mindig megtapasztalhattuk a lengyel nép vendégszeretetét, hiszen meleg levessel, frissen sült kaláccsal és teával várták a zarándokok százait. Nekünk, magyaroknak, nagy öröm töltötte el szívünket, amikor lengyel testvéreink mosollyal az arcukon és a jól ismert „Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát” mondással köszöntöttek minket.
Noha lemondtunk mindennapi kényelmünkről – mint például a frissen vetett ágyról és sokszor a főtt ételről is -, a Gondviselés kegyelméből soha nem éheztünk és mindig volt hol lehajtani fejünket. Ez arra nevelt minket, hogy megtanuljuk értékelni a sokszor már természetesnek tűnő dolgokat: egy pohár hideg vizet, egy szelet kenyeret, egy sebtapaszt.
Közös imádságban és egymásnak való szolgálatban teltek így mindennapjaink, miközben egyre közelebb kerültünk Lengyelország „lelki fővárosához”, Czestochowahoz. Kimondhatatlan öröm és hála járta át mindannyiunk szívét, amikor hatnapi zarándoklás után először megpillanthattuk a jasna górai kegytemplom tornyát. A szabadtéri szentmisén egyesült a magyar és lengyel zarándokok szíve, és közösen adtunk hálát a Jóistennek és a Szűzanyának, hogy célba érhettünk. További kegyelmekben volt részünk, amikor a kegykápolnában az esti ima után ajkunkon felcsendülhetett a „Boldogasszony, Anyánk” dallama.
Utolsó napunk reggele volt az egész utunk csúcspontja, hiszen ekkor vehettünk részt magyar nyelvű szentmisén a czestochowai Szűzanya kegyképe előtt. „Otthonról jöttünk, de mégis haza érkeztünk, hiszen ahol Szűzanyánk van, ott van a mi otthonunk is.” – hangzott el a szentbeszédben. Ezen gondolatoktól mélyen meghatva álltunk ezen a szent helyen, ahol hálánkat és kéréseinket Égi Édesanyánk elé terjesztettük, és oltalmát kértük további életünkre, szeretteinkre.
Rövid szabadidő után fáradtan, de lelkileg feltöltődve indultunk haza. Útközben megosztottuk egymással lelki élményeinket, örömünket és imában hálát adtunk a Szűzanyának és a Jóistennek, hogy meghívott minket erre az útra, amelyen megtapasztalhattuk, milyen nagy kegyelem az Ő erejéből zarándokolni és ez által megtisztulni. Hála és dicsőség az Istennek, kérjük az Ő áldását a vezető atyákra, szerzetesekre és lengyel barátainkra!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum